Most minden olyan, mintha az elejéről kezdődne. Mintha mindent- de mindent újból meg kellene tanulni. Mintha az elmúlt 24 év nem is létezett volna,  mintha az a sok- sok (kemény) játék nem is lett volna. Csak pislogok és keresem a váram, hogy "hová lett"???

Pedig olyan jól ment már a játék, olyan szép játszmákon voltam túl, és olyan ígéretes jövő várt rám. Csak úgy robogtam a jutalmam felé, és úgy imádtam élni!

Egyre csak az jár a fejemben, hogy mi az értelme, miért kaptam mindezt? Mi az, ami miatt ez most itt van az életemben, és (hogyan) lesz ennek vége? Mit kell megtanulnom, hogy a (pánik)félelem, (mely jött, látott és ledöntött) eltűnjön az életemből? 

Túl sok időt hagytam neki, túl jóindulatú voltam mikor azt gondoltam, hogy ahogy jött, úgy el is fog illanni: egyszercsak mikor felébredek már nem lesz ott, és vége lesz ennek az egész hülyeségnek, én pedig ténykedhetem tovább a világban. Hiba volt azt gondolni, hogy majd csak úgy elmegy, hogy ne beszéltem volna vele..., ne mondta voltna el, hogy miért van itt, mit akar tőlem!? De most lesz ideje, lesz időnk. Hiszen bőven van mit (újra meg)tanulnom. Ő úgyis ott lesz velem amikor közlekedni tanulok, mikor sétálok az emberek közt, mikor moziba vagy plázába megyek. És beszélgetünk. Nincs más lehetőség, neki beszélnie kell, nekem pedig megszelítítenem.