Immáron fél év telt el az első rosszulét óta, s az életem egy olyan szakaszában parkolok, melyet eddig elképzelni sem tudtam volna..., hogy egyaltalám lesz ilyen. Azt hittem az alapok, melyekért keményen megküzdünk azért vannak, hogy segítségünkre legyenek, hogy ott legyenek mindíg nekünk, s igazi erelyüket akkor érezzük majd, amikor bajba jutunk. Azt gondoltam, hogy soha, semmi, nincs hiába, mert mindannak ami történik, pontosan, előre meghatározott célja van. S az egész úgy néz ki, mint egy társasjáték.

Adottak a szereplők, (ugyan néha kiesik valaki, és újak is jöhetnek, de a játékosok  némileg állandók)  a szabályok pedig adottak.

Ha a játékos kezdő, még nincs sok tapasztalata, így sok nehézségbe ütközik. Minden új a számára, mindent meg kell tanulnia, el kell sajátítania ahhoz, hogy a későbbikben már jobban menjen a játék. Eltart egy kis ideig míg megismerkedik a "rendszerrel", és felveszi a ritmust. Az akadályok még nehezen mennek, sok a fel nem ismert veszély és buktató, egy - egy játszma is fárasztó és időigényes. Igazi megpróbáltatás. A tapasztaltabb játékosok ugyan segítenek. Valójában csak néhány apró pont ez a sötétben..., és az oda vezető út igen homályos, bukni pedig nekünk kell.

Sok körrel és (sok - sok bukással) később a játék mintha jobban menne. A játékos nagy figyelemmel, óvatosan pakolgatja a terepen a bábukat, és egyre kevesebbet bukik. Van, hogy egy egész játék is eltellik, és ő egyet sem hibázott. A szabályok már egész érthetőek, kezdi élvezni a játékot..., és szépen lassan pakolgatja az alapokat a várhoz, melyben lakni fog.

Ahogy az idő telik, a játékos egyre több körön van túl, a sok megpróbáltatásból pedig már igen sok előnyt kovácsolt magának, a vár is csak épül, falai erősek lesznek, a játék pedig már olyan könnyű, hogy egyes kihívások olyanok, mint a hétköznapi rutin. Néha akad még nehezebb játszma, de az erős falak..., és a sok gyarkolat meghozza gyümölcsét, a támadó pedig hamar eloldalog.

Ez a képzeletbeli társasjáték, s azt gondoltam az ÉLET is így működik.  Hiszen értelme kell legyen sok ember szenvedésének (míg mások mindent ölbe kapnak). Azt gondoltam hát, hogy ez a magyarázat: ha sok keserves körön vagyunk túl, egy idő után minden olyan egyszerű lesz, ha "kiszenvedtük" magunkat, ha vár erős és még mindíg áll, a (megérdemelt!) jutalom nem fog elmaradni. Az ÉLET ekkor beteljesedik, egyszerűen megszűnik küzdés lenni, a várat megszállja a béke és a nyugalom, édes lesz benne minden és nem lesz többet mit félni.

Vagy ez az egész, csak egy rózsszínű köd..., hogy legyen erőnk játszani...